Sziasztok! Itt az új rész, bocsi h nem hoztam csak filmeztem este és nem volt erőm írni :D Mielőtt szívszélütést kapnátok George és Jade NEM lesznek szerelmesek egymásba, legalábbis nem lesz viszonzott szerelem... viszont George egy olyan karakter lesz, akivel sokat fogtok sírni még a jövőben :) hol azért mert olyan cuki, hol meg azért, mert annyira sajnálni fogjátok. Na ennyit George-ról:) Jó olvasást, Puszi Xx
Az ágyban feküdtünk mindketten Zayn aludt, én pedig a mellkasán pihentettem a fejem. Eszembe jutott valami, vagyis jobban mondva valaki. Óvatosan kibújtam az öleléséből és halk léptekkel mentem az ágy másik oldalára, ahol szét voltak szórva a ruháim. Gyorsan magamra kapkodtam őket, majd lesiettem a konyhába, mélyen reménykedve abban, hogy nincs még itt senki. A cetlit kerestem, amire George felírta a számát. Hála az égnek ugyan ott volt, ahol hagytam. Hezitáltam, hogy felhívjam e. Végül megtettem.
-Hallo, itt George Shelley.
-Te mindig ilyen hivatalosan veszed fel a telefont?
-Ah a fehérnemű modell. –lehetett hallani a hangján, hogy mosolyog. –Tudtam, hogy fel fogsz hívni!
-Ne örülj a fejednek, csak azért hívtalak fel, hogy neked is meglegyen az én számom.
-És miért szeretted volna, ha meglenne a számod?
-Hiba volt felhívnom téged, jóéjt!
-Le ne tedd, nagyon örülök, hogy felhívtál!
-Akkor ne kukacoskodj velem!
-Jól van na, befejeztem! Jut eszembe… kiderült, hogy mi volt Zayn baja?
-Féltékeny volt, mondtam már akkor is, mikor itt voltál.
-Sikerült végül megbeszélnetek?
-Igen, szerencsére. Szóval veled soha többé nem találkozhatok!
-Ne már! Komolyan?!
-Vicceltem, bolond… -mosolyogtam.
-Holnap valahol? Starbucks, ilyesmi?
-Nem tudom George… megbeszélünk mindent, jó?
-De ez így telefonon szar. –igen, ami azt illeti én is szívesen bambulnék bele a nagy barna boci szemeidbe, drága…
-Akkor találkozzunk reggel valahol, megírom majd, hogy hol és mikor, jó? Mert Zayntől függ, hogy mikor megy stúdiózni. –mosolyogtam.
-Jó, de tényleg hívj, mert ha nem, akkor felhívlak én!
-Halálosan meg lettem fenyegetve!? –nevettem fel.
-Még arra is sor kerülhet!
-Na ahhoz még fel kell nőnöd bébirépa!
-Jól van öcsi nem kell a balhé!
-Miért vagyok mindig öcsi? Ennyire fiúsan nézek ki? –imitáltam sírást.
-Hát, most, hogy így rátértünk erre, rád férne egy szőrtelenítés!
-Bunkó…
-Vicceltem! Jó nő vagy, te is tudod. Az öcsizést meg csak azért csinálom, hogy idegesítselek.
-Bejött, hugi.
-Naneeee…
-Miért is ne? Ha neked szabad!
-Amit szabad jupiternek…
-Ja köszi, már kisökör is vagyok. Nem leszünk így jóba, Shelley…
-Dehogynem! Ellenállhatatlan humorommal könnyeket fakasztok azokból a gyönyörű zöld szemeidből!
-Nem fog sikerülni.
-Annyira lekicsinylő vagy!
-Na jól van kicsim, menjél és aludj egyet, nem akarom, hogy későn feküdjön le a kisbaba, még a végén nyűgös lesz holnap!
-Hahaha… nem vicces, jó?
-Nem is viccnek szántam.
-Akkor csak szimplán kedves vagy!
-Ki mit érdemel! Na jó éjt, kistacskó! –mosolyogtam.
-Neked is. –… és a hangjából ítélve ő is.
Sóhajtottam egy nagyot és elmosolyodtam. Mennyire bolond ez a fiú. Viszont kedvesnek tűnik, és nagyon közvetlennek. Érdekes, mert magamat nem tartom egy kifejezetten közvetlen típusnak, sőt, inkább vagyok zárkózott típus… vele mégis olyan könnyen tudok beszélgetni, valamiért meg tudok nyílni előtte. Kedves, feltéve amikor nem arra játszik, hogy felhúzza az agyam… mikor látta rajtam, hogy bajban vagyok olyan kis aggódó volt. Aranyos…
-Itt vagy? –zavarta meg merengésemet Zayn.
-Jó reggelt szívem! –mosolyogtam.
-Neked is. Mondjuk inkább hajnalt, lassan. Mennyi az idő?
-Negyed tíz. –mondt jutott eszembe, hogy elég későn hívtam George-ot. Bunkó vagyok… na mindegy. még nem aludt.
-Áh, akkor még nincs is olyan késő. De anyáék hol vannak már?!
-Fogalmam sincs, ami azt illeti… anyu felhívott délután, hogy sokáig kint maradnak, mert elmennek valahová vacsorázni.
-Igen? Akkor biztos még tart a lakodalom. –mosolygott.
-Gyere… -nyújtottam ki a kezeimet, ő pedig odalépett, és megfogta őket. Magamhoz húztam őt, és a tarkójára csúsztattam a kezem. Egy hosszú puszit nyomtam a szájára.
-Belegondoltál már abba, hogy nemsoká teljesen egyedül maradunk ebben a házban?
-Mármint?
-Hát a két tesód is, meg a szüleid is hazamennek, mert vége az ünnepeknek.
-Ja, persze, munka van nekik, a tesóknak meg suli. Tényleg! –csillantak fel a szemei.
-Jó is és rossz is van benne.
-Hát igen, sokkal ritkábban fogom látni őket, viszont teljesen kettesben maradunk a kis fészekben…
-Kis fészek? Akkora mint egy kastély! –nevettem fel.
-Jó, ez most nem lényeges. –nevetett fel ő is.
-A lényeg, hogy te és én… és csak ez az, ami számít!
-Igen. –nyomott egy puszit a számra.
-Ez a hegedűművész egyszerűen zseniális volt…
-Úgy hallom megjöttek. –mosolyogtam, majd elengedtem őt. Egy szál alsóban állt előttem, én pedig egy felsőben és egy kis nadrágban.Végülis már késő volt, akár alhattunk is. A haja pedig imádnivalóan kócos volt.Nyomtam egy gyors puszit a szájára, mielőtt mindenki beért volna és megláttak volna minket, majd kivettem a tejet a hűtőből, Zayn kezébe pedig belenyomtam egy kockasajtot. Elég jó alibinek bizonyult.
Lefeküdtünk aludni. Hamar elnyomott az álom. Másnap frissen keltem ki az ágyból. Rápillantottam a telefonom kijelzőjére. Negyed egy… MICSODA? Azt mondtam George-nak, hogy délelőtt találkozunk… erre negyed egy és még itt vagyok egy szál pizsiben. Zayn is a stúdióban van már, az már egyszer biztos, pedig még nem is mentem át a szobájába.
Gyorsan előkaptam a telefonom.
-Szia George, nagyon sajnálom, most ébredtem fel, és nem tudtalak felhívni, fogalmam sincs mi történt, hogy ilyen sokáig aludtam, tudom, hogy buzi vagyok, de ne haragudj, sietek és találkozunk, csak mondd meg, hogy hol!
-Szia, Jade… -nevetett fel.
-Ne haragudj, tényleg nem vagyok ennyire pontatlan és felelőtlen, csak…
-Hagynál végre szóhoz jutni? –nevetett.
-Persze, mondd csak.
-Itt ülök a Starbucksban két utcával lejjebb tőletek. Gyere le, ha gondolod megvárlak.
-Jól van, sietek, de nem jössz inkább fel? Elég sokáig készülődök, addig 6x ideérnél, és nem unnád ott halálra magad.
-Hát Zayn nem biztos, hogy örülne neki.
-Zayn késő este ér haza, szegénykém. Meg különben is, csak barátkozni akarok veled.
-Jó, én nem bánom, csak nehogy gond legyen belőle.
-Nem lesz semmi gond, ne aggódj. –mosolyogtam. –Akkor várlak. –nyomtam ki a telefont és befutottam a fürdőbe. Gyorsan megfürödtem, de nem volt időm a hajamat megszárítani, mert mire kimásztam a zuhany alól, George már csengetett is.
-Megyek! –kiabáltam ki, majd lefutottam egy fürdőköntösbe bugyolálva.
-Szia. –nyitottam ki az ajtót mosolyogva.
-Szia. –mosolygott. –Hoztam sütit. –a kezembe nyomott egy nagy tálcát, ami be volt csomagolva.
-Oh, köszi. Gyere beljebb. –léptem el az ajtóból, majd bekísértem őt a konyhába.
-Ne haragudj, egy pillanat és felöltözöm rendesen.
-Pedig már kezdtem megszokni, hogy mindig hiányos öltözékben látlak. –nevetett fel.
-Nem csinálok belőle rendszert. –nevettem én is. Felszaladtam az emeletre és gyorsan felöltöztem.
-Már itt is vagyok!
-Szuper. –mosolygott, és a sütit bámulta.
-Nekiessünk?
-Nem lenne rossz. –nevetett.
-Szóval… az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy hol vannak a sütistányérok. –nevettem fel.
-Akkor nem kell tányér! Megesszük erről az izéről. –mutatott a papírtálcára, amin rajta volt.
-Hát jó, nekem nincs kifogásom ellene… nagyon finomnak néz ki! –nyotam a kezébe egy villát, és leülve mellé nekiestünk a sütinek mindketten
-Ahhw… nagyon finom.
-Olyan vagy, mint egy terhes kismama! –nevettem. –Azok szoktak így fellélegezni ha megkapták amit kívántak. –elmosolyodott. Olyan aranyos kis mosolya van, hogy engem is mosolyra fakasztott.
Megettük a sütit gyorsan, és folyamatosan beszélgettünk közben. Egy csomó mindent megtudtunk egymásról. Elmesélte például, hogy szerepel az X-faktorban, én pedig megígértem neki, hogy nézni fogom őket és minden héten szavazni fogok rájuk. Elég gyorsan elrepült az idő, neki pedig mennie kellett. Elég jól összehaverkodtunk ezalatt a majd két óra alatt, amíg nálam volt.
-Akkor majd hívlak valamikor, jó? –mosolygott.
-Örülnék neki.
-Jól van. Most megyek… szóval… szia, fehérneműmodell!
-Szia sütis gyerek! –nyomtam egy puszit az arcára, ő pedig elment. Fülig ért a szám, mikor becsuktam az ajtót. Tiszta bolond ez a fiú, olyan jókedvre derített.
Épp elérkezettnek láttam az időt arra, hogy Zaynt felhívjam. Előkotortam a telefonom az ágyamból (mert hanyagul behajítottam miután George-al beszéltem). Ránéztem a kijelzőjére és azt hittem szívszélütést kapok. Zayntől volt 10 nem fogadott hívásom, és egy üzenetem, miszerint „Vedd már fel…”
Basszus kulcs, basszus kulcs… gyorsan visszahívtam őt.
-Mi a fenét csináltál ennyi ideig?
-Bocsi, csak beszélgettem a szomszéd gyerekkel és az ágyamban hagytam a telefonom szívem. Ne haragudj. Szóval, milyen a stúdiózás?
-George-al voltál már megint?
-Igen, de nem kell aggódnod. Megettünk egy sütit, és ennyi volt. –mosolyodtam el.
-Nem aggódom, megbízom benned.
-Aranyos vagy. –mosolyogtam. -Szóval, hogy telt a napod?
