1. Otthon, édes otthon!

Sziasztok! Belekezdtem egy új blogba, mert  jónak láttam :D Na a téma a következő: egyik blogot se fogom elhanyagolni (legalábbis így tervezem) szóval szerintem egyik nap ide hozok új részt, másik nap oda. Azt hiszem ez működni fog addig, amíg nem kell nagyon készülnöm az érettségire! Na pacsi ♥

Nagyon nehéz 6 évet töltöttem el a Louisiana-beli New Orleans-ban. Anyuval mentünk ki pár évre, hogy rendeződhessenek a soraink, ugyanis apu ott örökölt egy céget, de nem tudott kimenni az állandó londoni munkái miatt. Semmi kedvem nem volt tinédzserként ahhoz, hogy elhagyjam a jól megszokott környezetemet és egy teljesen idegen helyre költözzek. A barátokat felváltották idegenek, az esős óceáni éghajlatot a  szubtrópusi forróság, a jól megszokott arcokat az üzletekben vadidegenek, az ismerős, számomra barátságos utcákat kietlen üresség. Legjobban mégis az viselt meg 14 éves fejjel, hogy el kell szakadnom a barátaimtól… ennél kegyetlenebbet ki sem találhattak volna nekem arra, hogy még inkább egyedül érezhessem magam…

Még előttem van a kép, mikor búcsúzkodtam a legeslegjobb barátnőmtől, akit kiskorom óta testvéremként szerette. Doniya… Sosem fogom elfelejteni, hogy mit mondott nekem, mikor utolsó percekben indulás előtt magához szorított. Azt mondta nekem, hogy… „Mindig mosolyogj, és soha ne add fel, még akkor se, ha minden ellened fordul.”

Ezt a pár gondolat magammal kísért egész eddigi életemben, amíg távol voltunk egymástól. El sem hiszem, hogy talán ma újra láthatom őket. Őt, az öccsét Zaynt, Waliyha-t és a kicsi Safaa-t, aki még tényleg nagyon kicsi volt, mikor utoljára láttam őket.Végetért az amerikai rémálom, végre hazatértünk! Immáron felnőtt, 21 éves fejjel…

A repülőnk 11 órakor landolt Londonban. Felhívtam Trisha-t, aki elmesélte nekem, hogy a karácsonyt Londonban töltik majd, Doniya és Zayn már alapból ott vannak egy ideje, mert Zaynnek befutott a bandája, Doni pedig meglátogatta őt egy kis időre. Egyiküket sem akartam felkeresni, szerettem volna, ha meglepetésként éri őket az érkezésem. Trisha megbeszélte Yasser-rel, hogy ők is lejönnek Londonba az ünnepekre.

Találkoztam velük a reptéren, ugyanis elénk jöttek. Ahogy megláttak elállt a lélegzetük, bár szerintem nem sokat változtam, csak felnőttesebb lettem. Agyba főbe dicsértek, hogy milyen szép fiatal nő lett abból a kis duci lányból, aki 10 éves korában mindig kisminkelte az akkor 8 éves Zaynt és női ruhákba öltöztetve Pamela-nak hívta. Átfutott az agyamon, hogy már csak a poén kedvéért meg kéne csinálni még egyszer utoljára, bár nem hiszem, hogy Zayn túlságosan vevő lenne rá, hogy vörös rúzzsal vastagon kimázoljuk a száját, rikító kék szemfestékkel a barna szemeit (ami borzalmasan nézett ki rajta. A kék nem megy smink szempontjából a bőrtónusához, a barna szeméhez meg főleg nem..)  így 19 évesen. El sem hiszem mennyire repül az idő. Mikor utoljára láttam még csak 13 éves volt… egy 13 éves kis szaros, aki kisautókkal játszott és mesekönyveket nézegetve énekelgetett. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer belőle énekes lesz. Azt hittem hobbi marad neki, és maximum a suli énekkarában fogja kiereszteni a hangját. Szerencsére nem így lett, és ahogy látom nagyon tehetséges. Igaz én még nem hallottam őt énekelni és klippet sem láttam tőlük, mert annyira nem volt időm a médiával foglalkozni, hogy a híreket is csak az üzletben a kollégáktól hallottam, úgy, ahogy az ő bandájuk sikereit is. Azt sem tudom hogy néz ki, pedig érdekelne, kisgyereknek is mindig azt mondtuk Doni-val, hogy belőle bizony szívtörő lesz idősebb korában.

A Malik szülők nem jöttek velünk Zaynék házához, csak elmondták, hogy merre kell mennünk és melyik ház az. Nem hittem a szememnek mikor megláttam azt a palotát…

-E… ez lenne? –nézett fel anyu a magas fehér épületre.

-Hát elvileg…

Oldalról közelítettem meg a ház bejáratát és mikor ráfordultam az ajtóra egy illető teljes testével nekem jött és meglökött.

-Bocsi.

-Én kérek elnézést. –fordult szembe velem. Annyira ismerős volt…

-Öhm, ne haragudj. Doniya Malik itt lakik?

-Attól függ ki keresi.

-Fontos ez? Meglepi lenne, hogy jövök.

-A nővérem. Tudok alkalmazkodni.

-Tudtam, hogy nagyon ismerős vagy nekem! –mosolyodtam el. –Akkor te vagy a kis Zayn. Te jó isten… mekkora lettél! –kedvesen nézett rám, de fogalma sem volt arról, hogy hova tegyen.

-Jade vagyok. A szomszédból. Jade Turner.

-Úr isten! –látta meg anyut aki akkorra ért oda. –Mrs. Turner! –ölelt meg minket egyszerre.

-Emlékszel még rám? –mosolyogtam.

-Hogy ne emlékeznék, neked köszönhetem életem fekete foltjait. Transzvesztitát csináltatok belőlem 8 évesen. Ez akkora sebet hagyott bennem, hogy azóta is sminkelek.

Egy pillanatra elakadt a szavam. Mélyen reméltem, hogy csak viccel.

-Kékre a szemeimet. –nézett mélyen a szemeimbe. Éreztem, hogy elönti az arcomat a pír.

-Na gyertek! –fogta meg a kezem, másikkal pedig a csomagom egyik részét és bevezetett minket a házba.

-Doniya!

-Zayn?!  Azt hittem elmentél!

-Van egy meglepetésem!

-Jobban mondva nekem, nem? –sutyorogtam oda az előttem álló, körülbelül egy fejjel magasabb fiúnak. Bebújtam a háta mögé. Olyan finom illata volt… Anyut bezavartuk a fal mellé, hogy ne ismerhesse fel.

-Itt vagyok!

-Szia. –integettem úgy, mintha egy kicsit sem érdekelne, hogy újra találkoztunk, de azért a szám a fülemig ért. Rengeteget változott a hat év alatt, amit külön töltöttünk.

-Szia. –ért le és szúrósan végigmért. Aztán Zaynre pillantott.

-Kitalálod ki ő?

-A barátnőd! Tuti!

-Nem talált! Bár régen hozzám akartad adni feleségül.

-Neeeee! –nézett rám kikerekedett szemekkel, arcomról nem lehetett levakarni a vigyort.

-Jade Turner?! Nem, nem nem nem hiszem el! –ugrott a nyakamba. –Istenem, milyen gyönyörű lettél!

-Te sem panaszkodhatsz!

-Annyira hiányoztál!

-Te is nekem, nagyon! –ekkor a válla fölött legyintettem anyunak, hogy előbújhat.

-Tárááám!

-Annabelle! –szaladt oda hozzá és megölelte.

-Doni, hogy te milyen gyönyörű nő lettél! Zaynt már befelé jövet megdícsérgettem, hogy milyen fess úriemberré cseperedett. Annyira rég lett volna mikor elváltatok?

-Hát ezek szerint. –mosolygott Zayn.

-Gyertek be a konyhába! Iszunk, eszünk, beszélgetünk… -mosolygott, majd mindannyian bementünk a helységbe.

-Narancslé, almalé, kóla? Bármi más?

-Narancslé!

Zayn elkezdte keresgélni a hűtőben az innivalót. Elég mélyre kellett hajolnia, amit nem hagyhattam szó nélkül. Jobban mondva nem szóltam semmit, viszont kellemesen végig legeltettem a hátsóján a szemeimet.Nem mondom, szépen felcseperedett… ha nem a barátnőm öccse lenne…

Anyu észrevette, hogy sasolom, és az asztal alatt megbökte az oldalam. Nem tudom miért ilyen durci, Doni nem látta, mert háttal állt nekünk, miközben a szekrényben keresgélt poharak után. Kérdően anyura néztem, aki összeráncolta a szemöldökét. Jól van már, jól van, hát ha már egyszer kibökte a szemeimet!

-Szóval, most hol laktok? –tette fel a lényegre törő kérdést Doni.

-Öhm igazából még sehol. Majd keresünk egy szép szállodát.

-A szálloda rohadt drága! Lakjatok nálunk! Van elég hely még akkor is, ha anyuék lejönnek karácsonyra!

-Nem akarunk itt a terhetekre lenni.

-Nem vagytok a terhünkre ne butáskodjatok már!

-Nem is tudom…

-Kérlek!

-Jó, de csak átmenetileg, amíg nem szerzek magamnak valami állást! –erősködtem.

-Ahogy gondolod! Ez tök jó. Megint szomszédok leszünk!

-Igen, csak most közeli szomszédok!

-Nekem nincs ellenemre a dolog!

-Nekem se! –mosolyogtam.

-Van már valami ötleted, hogy mivel indítsuk be a nosztalgia járatunkat?

-Mondjuk azzal, hogy kifessük és női ruhákba öltöztessük az öcsédet!

-Neeeem, neeeem, az ki van zárva! –nevetett fel.

-Ugyan Pam, hidd el, jó móka lesz!

-Naaaa! Kérhetsz érte valamit! –mosolyogtam.

-Az üzleti érzékem elég erősen elferdült az utóbbi pár évben. Így is vállalod a kockázatot?

-Már nem elégszel meg egy fagyival, mint anno?

-Nem bizony!

-Na álmodj meg valamit, de addig megcsinálunk téged Marilyn Monroe-nak!

-Az kicsit nehezen menne! Ha csak nem akartok lisztet szórni a hajamba!

-Akár még azt is elképzelhetjük! –nevettem fel.

-Nem nem! annak nagyon súlyos ára lenne! Olyan súlyos, hogy meg se tudnád téríteni Jade!

-Miért, egyedül kell megtérítenem?

-Természetesen igen!

-De miért?

-Tudod mert Doniya a nővérem, és családban nincs üzlet!

-Ó, akkor ez így nekem nem felel meg!

-Most már késő, a szerződés megköttetett, már nem lehet visszamondani!

-De ha kitalálsz nekem valami durvát!

-Akkor te azt szépen teljesíted! –kacarászott.

Egy nagyot sóhajtottam.

-Legyen. –forgattam meg a szemeimet, majd felszaladtunk az emeletre. Pont akkor érkeztek meg Trisha-ék, szóval anyu sem maradt egyedül.

Becsuktuk a szoba ajtaját. Egy széket vittünk a szoba közepére, amire leültettük Zaynt. Szegény olyan volt, mint aki vallatószéken ül. Elnevettem magam.

-Hogy mennyire vissza fogjátok még ezt kapni!

-Shhhhs! Elkenődik a rúzsod! –magyaráztam, de kezem remegett a röhögéstől miközben a száját pingáltam a vörösszínű rúzzsal.

-Doniya kinyomod a szemem!

-Bocsi! –nevetett ő is, miközben a kék csodát kente szerencsétlen gyerek szemére.

-Kész vagy szépségem! Már csak a ruhát kell kiválasztani! Gyere! –mondta Doni, miközben a gardrób felé sietett.

-Remélem félsz a retorziótól!

-Kellene?

-Nem ártana!

-Tudod nagyon sokat vesz el a szépségedből ez a smink, Pam! De egy jó ruci talán sokat fog dobni rajtad! –jött ki Doni a gardróbból egy miniszoknyával.

-Ezt én fel nem veszem! –mutatott Zayn a falatnyi ruhára.

-Dehogynem! –nyoma a kezébe egy spagetti pántos felsővel. –Egy kettő!

Körülbelül három perc múlva megjelent Zayn a szoba előtt a ruhákban.

-Iszonyat jól néz ki a szőrös lábad ebben a szoknyában! –hahotáztam mint egy retardált fóka.

-Valld be, hogy megkívántál!

-Igen, mindig vonzódtam a transzvesztitákhoz!

-Hahaha nagyon vicces!

-Édes kisfiam te meg mi a jó fenét művelsz?

-Apuuu.. –nézett kikerekedett szemekkel Yasser-re.

-Hát én ehhez kevés vagyok! –annyira nevettem, hogy összerogytak alattam a lábaim. Leültem és előrehajoltam, úgy röhögtem.

-Öhm… szexi. –nézett végig rajta Waliyha.

Felegyenesedtem és végignéztem rajta. Igen, nekem is ez jutott legelőször az eszembe, mikor megláttam. 3 kiló smink és női ruhák nélkül…