2. Veled megyek!

Sziasztok!Itt az új rész, a másik blogból holnap teszek újat, mert este nem leszek itthon:/ Aztán meglátjuk hogy érek haza.. :) Na pacsika♥

-Ezt még nagyon megbánjátok mindketten! Tuti tudtátok, hogy apuék már itt vannak!

-Honnan tudtuk volna? Előtted jöttem be a szobába! –nagyon nem bírtam visszatartani a mosolyomat.

-Tudtam! Olyan kis… na megállj!

-Zayn ne! –löktem el magamtól finoman, mikor elkezdett csikizni.

-Na ezek szerint ezt még nem sikerült kinőnöd! Még mindig ugyan olyan csikis vagy, mint kiskorodban!-Ne me… ne me… -ne merészeld! –sikongattam. Rám feküdt és az oldalamat gyötörte rettenetes módon.

-Zaaaaaayn! –sikítottam, mire végre abbahagyta a kínzásomat nagy mosollyal és felült. Körülnéztem miután megtöröltem a szemeimet. Ketten voltunk a szobában.

-Doniya?

-Fogalmam sincs. Veled voltam elfoglalva. –mosolygott.

-Inkább legyél elfoglalva mással, kicsikém!

-Mivel?

-Játssz a kis micsodáddal két tégla közt!

-Ha ha ha, nagyon vicces.

-Emlékszem még milyen kicsi volt a kukid kiskorodban! –nevettem.

-Miért, mekkorának kellett volna lennie? Még se lehet akkora mint egy elefánté ha egyszer kicsi emberke viseli!

-Azért reméljük azóta megáldott pár centivel!

-Szeretnéd megnézni?

-Köszi csöpi, kihagyom! –indultam le a lépcsőn, hogy beszélgethessek a többiekkel. Waliyha megjegyezte, hogy milyen gyönyörű vagyok, és tetszik neki a ruhám, ami kicsit zavarba hozott. Olyan kedvesek velem. Persze mondanom sem kell, hogy a kis perverz ott bólogatott, hogy jó a ruha, de jobb lenne nélküle.

Szinte fel sem tűnt, hogy anyu nincs sehol sem. Egyedül maradtam a Malik családdal.

-Anyu?

-Nem tudom, azt mondta, hogy ő nem marad. És vitte a csomagjait is.

-Micsoda? De hát hová ment?

-Nekem valami olyasmit magyarázott, mikor kérdeztem, hogy hová megy, hogy ő hazamegy a régi házukba.

-A régi házba? De hát az el lett adva, mikor kiköltöztünk New Orleans-be.

-Én nem tudom, ennyit mondott.

-Mi a baj? –jött oda Zayn és hátulról átölelt (?) ami egy kicsit meglepett.

-Öhm… csak … csak anyu… izéé… szóval anyu… hát…

-Elment. –mosolygott Waliyha.

-Elment? Hová? –vállamon pihentette az állát. Baromi zavarban voltam a közelségétől, amit igazából nem tudtam mire vélni. Te hülye, ő csak Zayn! Tudod, az a kis pelenkás, akit állandóan szívattatok a nővérével…

-De cukik vagytok így! –ért le Doni az emeletről.

-Öhm…

-Mi az, hogy így? Mindenhogy cukik vagyunk! –nyomott egy puszit az arcomra. Éreztem, hogy felgyullad a fejem.

-Megyek megkeresem!

-Megyek veled! –vigyorgott Pamela legédesebb férfi kiadásban, aki esetenként Marilyn Monroe.

-Eltalálok oda egyedül is!

-Nem kérdezett senki, kijelentés volt! –nyújtotta ki a nyelvét.

-Dedós!

-Jó, ha Zayn megy akkor nekem is mennem kell, ha nem akarom, hogy ezek ketten megöljék egymást!

-Hagyd csak Doni, egyedül megyek!

-A képzeletbeli barátod mindenhová elkísér!

-Ki is az?

-Pamela Malik Monroe.

-Az te lennél? –nézett öccsére Doni. –Elég ferde!

-Jó velem jöhetsz, egy feltétellel!

-Mi lenne az?

-Ha bekötöd a cipőfűződ! –mutattam le a lábára.

-Nincs is ci… na jól van! –vágta be a durcit.

-Most meg akarsz sértődni?

-Meg!

-Oh, mindjárt sírok!

-Jól van, szia Jade, majd beszélünk… -ment fel az emeletre.

-Mi.. mi van? –kerekedtek ki a szemeim, majd utána mentem. Kopogás nélkül nyitottam be a szobájába.

-Zayn! Most komolyan megsértődtél? Zayn! –ekkor hátulról átölelve felemelt és megpörgetett.

-Tudtam, hogy feljössz!

-Mocsok! Olyan szemét vagy! A frászt hoztad rám!

-Szóval, mehetek veled?

-Most komolyan erre megy ki a játék?

-Csak szerettem volna veled kettesben beszélgetni. Vagy félsz tőlem?

-Miért … miért félnék tőled? –nyeltem egy nagyot.

-Nem… tudom. –hajolt közel és a fülembe búgta kellemes mély hangján. Aztán sarkon fordult és lement a lépcsőn.

-Úr… issssten… -csóváltam meg a fejem. Hát igen, ideje volt végre beismernem, hogy ő már nem az a kisfiú, akinek kicsavartam a kezéből a fagyit, hogy megehessem…

Beismerem, hogy sosem voltam vele kedves, így igazából azt sem tudom megérteni, hogy miért nem utál engem. Éppen az utcán andalogtunk elég lassú tempóban, mikor már végleg elhatalmasodtak rajtam a gondolatok és kénytelen voltam rájuk kérdezni. Nem bírtam többé magamban tartani őket.

-Zayn…

-Igen?

-Kérdezhetek valamit?

-Persze. –mosolygott.

-Hát… lehet, hogy hülyeségnek tűnik, de nekem fontos!

-Hallgatlak!

-Szóval, hogy régen mindig piszkáltalak és nem voltam túl kedves veled…

-Kifejezetten kis szemét voltál. –nevetett fel.

-Igen, azt hiszem ez egy elég jó kifejezés rá.

-Szerintem is! De mi volt a kérdés?

-Hát, csak hogy… szóval… hogy hogy ennek ellenére sem utálsz?

-Régen volt, gyerekek voltunk. Azóta nagyon sok minden megváltozott. Megváltoztál te is, megváltoztam én is. És talán a kapcsolatunk is. –mosolygott kedvesen.

-Na annak nagyon örülnék! Szeretnék veled jóban lenni.

-Rajtam nem múlik! –ölelte át a vállam és magához húzott.

-Nem is értem, hogy lett belőled ilyen kedves fiú!

-Mert?

-Hát hogy állandóan szadiztunk a nővéreddel. Csodálkozom, hogy egészségesen nőttél fel és nem Pamelaként. –nevettem.

-Volt, hogy nehezen tudtam elválasztani a képzelgéseiteket a valóságtól!

-Hülye, jajj… -nevettem. –Tudod jól, hogy ez nem vicces!

-Jól van na, csak hülyéskedtem!

-Egyébként olyan fura, hogy csak két évvel vagy fiatalabb nálam.

-Mert?

-Régebben sokkal többnek tűnt. Olyan pici voltál és édes…

-Most is az vagyok!

-Jól van, nem mondok semmit, úgyis a magad oldalára állítod a szavaimat!

-Egyébként nem értem… pici voltam és édes, de azért szét szekáltatok…

-Hát így visszanézve cuki voltál. De akkor meg tudtalak volna verni!

-Pedig mindig édes kisfiú voltam, csak ti fajgyűlölők vagytok! Nem bírtátok elviselni, hogy én tudtam mivel játszani ha unatkoztam!

-Úr isten! –nevettem fel. –Ez eszembe se jutott te perverz!

-Ezért fel kellett hoznom a dolgot!

-Itt is vagyunk. –mosolyodtam el, majd megnyomtam a csengőt. Egy kissé pufók bácsi jött ki lekajált felsővel egy nagy szendviccsel a kezében. El se hiszem mennyire lepukkant lett ez a ház mióta mi kiköltöztünk. A szívem is összeszorult a látványtól.

-Jónapot, én Mrs. Turnert keresem. –mosolyodtam el.

-Nem lakik már itt.

-Tudom, csak azt mondta, hogy ide jön és…

-Mondom nincs itt! –ordított fel, én pedig ijedtemben megfogtam Zayn kezét.

-Elnézést! –pirított rá Zayn, de mintha meg se hallotta volna, hátra se nézett, csak becsapta az ajtót. –Paraszt! Minden rendben?

-Igen, csak kicsit megijedtem, ennyi.

-Azt látom. –nézett le a kezére, amit még mindig fogtam neki.

-Bocsánat. –engedtem el.

-Nem kell bocsánatot kérned emiatt. –mosolygott.

-Jó, csak gondoltam rosszul érintett.

-Az, hogy egy gyönyörű nő megfogja a kezem mert fél? Ennél szebb dolgot elképzelni sem tudok magamnak. Én vagyok a megtestesült védelem!

-Persze, hülyéskedd el ezt is! –böktem a vállába. –Pedig tök romantikus volt!

-Jajj hogy egyelek meg te kis aranyos! –kulcsolta át a karjait derekam körül és megemelt.

-Le fogsz ejteni! –nevettem fel.

-Dehogy! Úgy vigyázok rád, mint a két szememre! –tett le óvatosan. Ekkor vettem észre, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről. Biztosan most jött ki rajtam a félelem a bácsi miatt.

-Jól vagy? –nézett rám aggodalmasan.

-Huh?

-Olyan… gondterhelt arcot vágtál.

-Semmi baj, csak kicsit összezavarodtam.

-Hm… -mosolyodott el.

-Nem, nem, ne érezd magad nyeregben, nem te vagy az oka te kis hülye! –koppintottam az orrára. Aztán eszembe jutott egy gondolat… „Nem mondták még neked, Jade Turner, hogy hazudni nagyon csúnya dolog?” .. próbáltam elhessegetni, mert végülis ez hülyeség. Ő a barátnőm tesója, csak… olyan jó volt hozzábújni mikor megijesztett az a csúnya bácsi.

-Oh, hát itt van? –kérdezte Zayn, mikor anyu szembe jött velünk az utcán.