10. Véletlen

Sziasztok! Kínkeservesen szültem meg ezt a részt, mert semmi ingerenciám nem volt befejezni, úgyhogy nem is fejeztem be xd de mivel elég hosszú lett mikor megírtam, íy felteszem. Holnap jobb lesz. :) megpróbálom megígérni :/ jó olvasást!♥

nem illik a részhez, de tetszik :D 

Amerikába indultunk, aztán semmisem lett belőle. Csehországban kötöttünk ki. Fogalmunk sem volt arról, hogy miért pont oda megyünk, de igazából teljesen mindegy volt, hogy hol kötünk ki, mindenhol varázslatosan szép így karácsony után. Minden havas, jégvirágos és tele van kirakodókkal.

-És itt most mihez kezdünk?-értünk ki a repülőtér csarnokából és a számunkra teljesen idegen nyelven teleírt táblákat néztük.Zayn megfogta a tarkómat és megcsókolt.

-Hát ezt miért kaptam?

-Nem tudom. Úgy éreztem meg kell, hogy csókoljalak.

-Én is érzek valami ilyesmit! –nyomtam egy puszit a szájára. –Fázom!

-Gyere, keresünk valami szállodát, ahol alszunk és pancsolunk egy hatalmasat!

Egy elég drága szálloda előtt álltunk meg, miután kb. fél óra után elkeveredtünk ide. Alig akartak megérteni minket, pedig elvileg mindenhol beszélnek angolul. Sebaj, az a fő, hogy itt vagyunk.

-Jóestét. Szeretnénk egy lakosztályt kivenni.

-Jóestét. Legfelső liszt?( flour = liszt, floor = emelet. szerk megj. :D)

-Tessék?

-Legfelső liszt?

-Liszt? –nézett rám Zayn kerek szemekkel.

-Emeletre gondol?

-Jaj, elnézést! Szóval a legfelső emeletre?

-Igen.

-558-as szoba.

-Köszönjük.

Felmentünk a szobácskának éppen nem nevezhető gigászi lakosztályba. Ahogy beértem tátva maradt a szám.

-Üdv a legfelső liszten! –nevetett fel Zayn.

-Szegénykém. Ez biztos kínos volt neki.  

-Jó tudod mit, nem érdekel. –lépett közel hozzám és megszabadított a kabátomtól. Lassan csókolt, de szenvedélyesen.

-Zayn… nincs váltóruhánk.

-Majd reggel veszünk. Most nagyon késő van. Menjünk fürödni. Együtt… mit szólsz?-mosolygott rám kisfiúsan. Annyira édes volt…

-Tetszik ez az ötlet. –mosolyodtam el és megpusziltam a száját. –Szerelmem… -suttogtam a csókba.

-Szerelmem.. –ismételte meg. Átjárt a forróság és a szívembe is mosolyt csalt ezzel, nem csak az arcomra. Felemelt és bevitt a fürdőbe. Ahogy lábujjaim ismét érintették a talajt ajkaink elváltak egymástól. Egy pillanatra a szemeibe néztem. Nem hittem el, hogy ezek mi vagyunk. A dagadt kislány, aki homokot dobott szegénynek a hajába, aki mindig elhitette, hogy a hangyák ehetők, ezért szegény meg is evett egy kazallal, és a kis elnyomott fiú, aki mindig panaszkodott az anyukájának emiatt. Aki elásta a játékait a homokozóba és megette előle a cukorkáját. Most itt áll előttem. Egy felnőtt férfi, akiről képtelen vagyok levenni a szemeimet, annyira megbabonáz. Akár egy pillantásával, vagy azzal az édes mosolyával. És nem hiszem el, hogy csak az enyém… átöleltem a nyakát, mintha utoljára tehetném ezt.

-Na, most mi történt?

-Csak ölelj át jó szorosan…

-Valami baj van?

-Bűntudatom van rettenetesen!

-Bűntudatod? Mert?

-Miattad, kicsim.

-Miattam?

-Igen. Annyira bánt, hogy genyó voltam veled kiskorodban. –könnyek szöktek a szemeimbe.- Nagyon nagyon nagyon bánt!

-Jaj, drága ne szomorkodj emiatt, már el is felejtettem.

-Azt a sok borzalmat nem lehet elfelejteni!

-Ne hibáztasd magad, tényleg.

-Pedig én tehetek mindenről.

-Doniya a nővérem és ő is piszkált. Ne rágd magad ezen,én  nagyon szeretlek! –fogta két tenyere közé az arcom. –Tényleg. Nagyon nagyon szeretlek! És régen is nagyon szerettelek. –puszilgatta a számat. –Nagyon!

-Én is téged. És köszönöm!

Szép lassan levetkőztettük egymást, közben teleraktuk a kádat vízzel. Bemászott, én pedig háttal neki hozzábújtam. Csak átölelt és így melegedtünk fel. Éreztem, ahogy a sejtjeimbe visszaszáll az élet. Nagyon jólesett a kellemes meleg.

Megfürödtünk, aztán kimászott, és felemelve kivitt a fürdőből. Csurom vizesek voltunk mindketten. Óvatosan lefektetett az ágyra.

-Jade!

-Tessék. –mosolyodtam el kedvesen.

-Ígérj meg nekem valamit!

-Mit? –pusziltam meg az arcát.

-Hogy bármi történik, bármit hoz az élet és bárhová sodor bennünket, te mindig szeretni fogsz… ígérd meg, könyörgöm!

-Örökké és még tovább! –elmosolyodott. Gyönyörű szemei elsötétültek a vágytól. Elkezdte puszikkal elhalmozni a testem. Megcsörrent a telefonom.

-Hagyd..

-És ha fontos? Mi van, ha Harryék keresnek? Téged nem értek el…

-Ajj ne már.. –nézett fel rám.

-Egy perc és lerázom, jó?

-Na jó. –nyomott egy puszit a számra és lefeküdt mellém.

Felvettem a telefont az éjjeliszekrényről.

-Ismeretlen. Igen, tessék?

-Jade! Nagy gáz van, nem tudod hol van Zayn? És te hol vagy? Mindenki titeket keres!

-Szia Doniya..

-Mi? –suttogta Zayn.

-Minket keresnek.

-Mi? Ti együtt vagytok?

-Hát igeeeen, csak akadt egy… szóval… -Zayn kikapta a kezemből a telefont.

-Szia Doniya, képzeld, véletlen felszálltam egy csehországi gépre és Jade jött értem.

-Mi? Ti most ott vagytok?

-Igen, de nemsoká megyünk haza. Ha már ilyen szerencsétlenül alakult megnézzük a várost. Ne aggódjatok. Szeretlek, szia! –csapta le a telefont.

-Véletlenül felszálltam egy csehországi gépre? –nevettem.

-Nem jutott eszembe semmi jobb.

-Nekem igen.

-Micsoda?

Válasz helyett megpusziltam a száját.

Az ölelésében ébredtem. Erre vágytam mióta tudatosult bennem, hogy mit érzek iránta. A telefonom csipogott. Milyen béna pillanat az, mikor egyetlen egy perccel az ébresztő előtt kelek fel?

-Ööööööööööööööööö…

-Jóreggelt édesem.. –mosolyodtam el.

-Ilyen korán? –nyomott egy puszit a vállamra.

-Igen, kelni kell. –mosolyogtam és kipattantam az ágyból. Kiszaladtam a „konyhába” és felhívtam a szobaszervízt pár dologért. Fél óra múlva sem volt sehol sem Zayn, gondoltam visszaaludt, úgyhogy inkább hagyom. Rántottát sütöttem, amire nem tudom mi szükség volt, de én így láttam jónak. Egy kis idő elteltével két kéz fonódott a derekam köré, és egy puszit nyomott az arcomra.

-Felkeltél?

-Nehezen… -elé tartottam egy falat kaját.

-Ez mi? –nagyon kómás volt. A szemei is olyan aprók voltak…

-Finom. Edd meg. –mosolyogtam, ő pedig betömte a buksijába.

-Tényleg finom. Na várj csak…

-Hová…

Bement a fürdőbe és víz csobogását hallottam. Elmosolyodtam.

-Sokkal jobb. –mosolyodott el.

-Legalább már magadnál vagy. –nevettem fel. –Kis alvajáró.

-Na akkor most szépen elmeséled nekem, hogy hová szeretnél menni! –mosolygott és leült a székre, engem pedig az ölébe ültetett.