9. Csak te és én

Sziasztok! Rövid rész lett, de sokat tanultam, úgyhogy ennyi fért bele. A másikba holnap tényleg jön új, mert nem kaptam vissza a gépet:@ Ha más nem legfeljebb előről kezdem :/ Sajnálom, nem az én hibám. Jó olvasást :)♥

Hosszú ujjaival megmarkolta a combjaimat és dereka köré kulcsolta őket. Közben egy pillanatra sem váltak szét ajkaink. Egyre szenvedélyesebben csókolt. Haját markolásztam…

-Zayn… -mondtam a csók közben, ő pedig a derekamra csúsztatta a kezét. Hideg volt kicsit, úgyhogy felszisszentem. Kigombolta és finoman lehúzta rólam. Volt vagy -5 fok, nem igazán mondanám, hogy nagyon melegem lett volna. De nem érdekelt…

Felültem, és megkerestem az övet a nadrágján. Ügyetlen mozdulatokkal próbáltam kicsatolni, de elég részeg és elég suta voltam ahhoz, hogy ez ne sikerüljön. Közben végig csókoltam a nyakát. Halkan felnyögött és segített megszabadítani magát a nadrágjától. Elmosolyodtam.

-Basszameg, kurva hideg van! –suttogott.

-Érzem. –nevettem fel. Elkezdett esni a hó… de minket nem érdekelt.

-Bébi nagyon kívánlak. –suttogtam a fülébe. Erre sóhajtott egyet.

Óvatosan megemelt és lehúzta rólam a bugyimat…

-Zayn… -a körmeimet szinte belevájtam a kocsiba. Kigombolta a kabátomat és a felsőt feltolta a hasamon. Végigcsókolta a hasam, miközben éreztem forró ajkait, melyek szinte égették a bőrömet, hangosan sóhajtoztam. Végigmérte a testem. Itta a látványt, mintha még sohasem látott volna ilyet.

-Annyira gyönyörű vagy… -elmosolyodtam. Kezével végigsimított a combomon. Kirázott a hideg. Annyira hideg volt, hogy szinte csípte a bőrömet a hideg, de valahogy már nem tudott érdekelni abban a pillanatban. Végigpuszilgatta a belső combomat.

-Ne kínozz! –nyögtem erőtlenül.

-Csak egy kicsit… nem bírok betelni veled.

-Édes. –mosolyodtam el, és felhúztam magamhoz egy csókért.

Aztán felegyenesedett és letolta magáról a boxert is.. egy pillanatra eltátottam a számat, majd alsó ajkamba haraptam, és hátradőltem mosolyogva. Teljesen végem volt már.

És igen. Zayn… az én egyetlen kis hülye Zaynem, a kisfiú a szomszédból, akit a nővérével közös erővel piszkáltunk kiskorában,most ő csinálja ezt velem, egy kicsit átértelmezett, felnőtt változatban. Végre megszűnt az, hogy Zayn, és megszűnt az is, hogy Jade. Felváltotta a helyét az, hogy mi. Együtt. Csak ő és én… minden megszűnt körülöttünk, nem csak a távolság. Csak az érzésre koncentráltam, ami annyira hiányzott már az életemből. Az a jóleső érzés, mikor a szíved a torkodba ugrik az izgalomtól, annyira szeretsz valakit, hogy nem tudsz betelni vele. Mikor úgy érzed, hogy semmi sem olyan fontos, mint az, hogy őt boldognak lásd. Szeretsz valakit, és szíved minden szeretetével arra törekszel, hogy ő legyen a világon a legboldogabb. Mikor úgy érzed, hogy te vagy a legszerencsésebb, mert azt az embert ölelheted, aki a világot jelenti neked. Akire nem csak úgy tekintesz, mint egy testre, aki örömöket okoz neked, hanem mint egy lelkitársra, aki veled van akkor is, mikor szükséged van egy támaszra. Egy olyan különleges ember, aki egy olyan fura érzést vált ki belőled, amit senki más nem képes. Azt az adrenalinos állapotot, mikor mindened bizsereg, el akarsz ájulni, remegnek a végtagjaid, pillangók repdesnek a gyomrodban. A szerelmet. Ezt jelentette nekem Zayn…

Körülbelül már öt perce csináltuk, mikor eszembe jutott a nővére és bepánikoltam.

-Zayn.. ez nem helyes! Hagyjuk… abba.

-Ki van zárva. –mosolyodott el és megcsókolt. Ujjainkat összekulcsoltuk és a fejem fölött az autóhoz nyomta a kezeimet.

-Ez annyira jó. –motyogtam elhaló hangon.

Pillanatnyi elmezavarom azzal kapcsolatban, hogy lemondjak róla ebben a pillanatban, hamar elmúlt. Egyre jobban élveztem a dolgot az idő múlásával. Egyre nagyobbakat sóhajtottunk mindketten.

-Szeret… lek… -nyögtem fel, miközben áthaladt rajtam az euforikus hullám.

-Szeretlek…

-Ezt itt is elintézhettük volna. –mosolygott, miközben a kezemet simogatta, én pedig a jó meleg autó hátsó ülésén hozzábújva feküdtem a karjai közt.

-Igen, nem vagyunk valami okosak… befagyott a fenekem. –nevettem fel.

-Az enyém is. Szerintem jégvirágok képződtek rajta! –nevetett.

-Hülye! … Sohasem akarom, hogy véget érjen ez a nap. Január elseje… te és én…

-Tetszik ez az év, már most! Viszont fel kéne hívnunk valakit, hogy jöjjön értünk. Nem akarok itt éjszakázni.

-Zayn én nem akarok hazamenni. Sőt, ha tehetném elmennék innen messzire, ahol csak magunk lehetünk. És senki sem akad ki miattunk.

-Így sem fog senki sem kiakadni. Mert tökéletes vagy nekem. –mosolyodott el és a homlokát az enyémhez érintette.

-Imádlak. –pusziltam meg a száját. –De a nővéred tuti, hogy ki fog. Kérdeztem, mert gyanította, hogy nagyon tetszel… és azt mondta, hogy kiakadna, mert gondoljak már bele… ő a nővéred. Szóval ez így szar helyzet. Gondolj bele, ha Harry összejönne Waliyha-val.

-Hát eleinte biztos fura lenne. De ha nekik ez jó, akkor nem lenne ellene kifogásom. Csak ha összetöri a húgom szívét…

-Jól van kiskakas, ne keménykedj! –ültem az ölébe szemből. Aranyszínű szemeibe néztem mélyen, melyek kedvesen csillogtak. –Te vagy a legtökéletesebb dolog az életemben. Most már nem akarlak elveszíteni soha!

-Mostantól minden más lesz, megígérem! –ölelt magához. Nyakába fúrtam a fejem és megindultak a könnyeim.

-Ugye nem sírsz?

-Nem.

-Naaaa… Jade. Mi a baj?

-Félek.

-De mitől?

-Attól, hogy a boldogságom érdekében talán megbántok másokat. Én nem élném túl, ha a nővéred megutálna azért, mert kikezdtem veled! Pedig teljesen jogosan haragudna…

-Akkor engem is meg kell utálnia! Na! Ne sírj! –puszilta le a könnycseppeket az arcomról. –Nem számít mások véleménye. Csak az számít, hogy mit akarsz, és mit érzel idebent. –tette a mellkasomra a kezét. Felemeltem és egy puszit nyomtam rá. –Mit érzel?

-Azt, hogy szeretlek!

-Én is így érzek. Kit érdekel mások véleménye? Ha mindig azzal foglalkozunk sosem leszünk boldogok…

-Igazad van. –mosolyodtam el. –De mások talán nem így látják.

-Mondtam már, hogy nem érdekel senkit, hogy mások mit gondolnak. Csak mi ketten számítunk. –mosolygott és megpuszilt. –Felhívom Harryt. –matatott a zsebében, és elkezdte nyomkodni a telefonját.

-Jah… el is felejtettem, hogy kakukk… -dobta le az ülésre. –Ezt nagyon megszívtuk…

-Talán annyira nem. –mosolyogtam.

-Most mit forgatsz abban a szép kis fejedben?

-Felhívom a tűzoltókat!

-Mi? –nevetett fel.

-Hát valakinek ki kell húzni ezt a kocsit innen! –nevettem.

Fél órán belül oda is értek, és meglepően kedvesen fogadták, hogy a segítségünkre kellett sietniük. Beadtuk nekik, hogy csúszott az út. Még se mondhattam, hogy fütyiket rajzoltam az ablakra, és ez terelte el Zayn figyelmét. De nem is bánom, hogy így alakult. Ennek az idétlen rajznak köszönhetem életem legboldogabb óráit.

-Szóval szépségem, hová menjünk?

-Hogy értve?

-Te mondtad, hogy szívódjunk fel kicsit!

-Előbb menjünk haza összecsomagolni.

-Persze. És akkor már le is buktunk.

-Miért, szerinted ha most felszívódunk akkor nem fog mindenki gyanakodni?

-Valamit ki kellene találnunk…

-Igen, és még is micsodát?

-Mondjuk… elutaztam Amerikába és te jöttél velem.

-Amerika… hé, ez nem is rossz ötlet!

-Micsoda?

-Mi lenne ha kimennénk oda? Miami, vagy Kalifornia?

-Őrült! –nevettem el magam. -Eszméletlen lenne…

-Akkor meg is beszéltük. Reptér. –mosolyodott el.

-Állok elébe! –simítottam a kezem a combjára. Amerika, jövünk!