14. Kérhetek valamit?

Sziasztok! Itt az új rész, bocsi a késésért! Mielőtt felmerülne bennetek a kérdés, hogy mostanában nem Zayn a főszereplő elmondom, hogy nem ő lesz a sztori főszereplője:) Viszont a következő részektől megint rendesen bejön ő is a képbe:) Na csak ennyit szerettem volna. Jó olvasást x ♥

-Szóval, hogy telt a napod?

-Egész jól. Leszámítva azt, hogy úgy felidegesített a büfés, hogy majdnem megvertem…

-Mi történt?

-Húzta az agyam. Nem érdekes… semmiség az egész.

-De igen is, érdekes! –faggattam, mert láttam rajta, hogy mérhetetlenül bántja őt a dolog

-Tényleg nem érdekes…

-Zayn… -emeltem fel a fejét.

-Csak megbántott. –mosolyodott el. Nagyon szomorú volt, láttam, hogy nem őszinte a mosolya.

-Kicsim.. –fogtam két tenyerem közé az arcát. –Ha téged bántanak, azzal engem is, érted? Nekem nagyon is érdekes, hogy mit mondanak neked, mert nagyon szeretlek. –pusziltam meg a száját. –És szeretném tudni, hogy mivel bántottak!

-Csak… -nyelt egy nagyot. –Csak a szokásos… hogy fekete vagyok… és,vastag pulcsiban voltam, amitől pufóknak tűntem… erre azt mondta, hogy biztos dinamit van a testemre kötve.

-Tessék? –akadtam ki. –És ez neked semmiség?

-Nem foglalkoztam vele.

-De ez egy bunkó paraszt! Én a helyedben megvertem volna rohadt rasszista senkiházi!

-Mindegy. –mosolygott, majd lehajtotta a fejét.

-Látom, hogy bánt. –simogattam meg az arcát.

-Nem is az, hogy engem bánt… de mikor a családommal jött.. –éreztem, hogy a bőröm nedves lesz, miközben az arcát simogattam…

-Zaaayn… -öleltem őt magamhoz erősen.Arcomat elöntötte a méreg…

Betipegtem a nagy üvegajtón, és a recepcióshoz siettem. Alig tudtam bejönni, de már itt vagyok legalább.

-Jónapot. Meg tudná mondani merre van a büfé?

-Jónapot. Persze… -döbbent meg a recepciós nő. –Oda is kísérem, ha óhajtja.

-Köszönettel venném.

-Baj van, kisasszony?Valami problémája akadt a menüvel?

-A kiszolgálásnak lesz problémája, a menüről pedig nem tudok nyilatkozni.

-Azt hiszem le kellene nyugodnia kicsit…

-Kérem!

-Erre tessék!

-Köszönöm.

Odavezetett a hosszú járólappal lerakott folyosón a büféhez és az étkezőkhöz. Legnagyobb meglepetésemre egy fiatal fiú helyett egy öregebb hapsival találtam szembe magam.

-Elnézést. Maga volt itt délelőtt is a kiszolgáló?

-Nem, kisasszony, a fiam.

-Mikor jön be legközelebb?

-Most is itt van. Hátul. Kihívjam?

-Lenne hozzá pár keresetlen szavam. Legyen olyan kedves.

-Mit csinált már megint ez az istenverte gyerek?

-kérem hívja ide!

-Máris! –ment hátra, majd pár másodperc múlva visszatért a fiú társaságában.

Mindketten kijöttek a büféből.

-Szia szívecském, miben állhatok… a szolgálatodra? –hangsúlyozta ki az „állhatok” szót.

-Te egy rohadt mocskos senkiházi szarrágó undorító görény szemétláda vagy! –hadartam el, miután lekevertem neki egy pofont. Megfogta a csuklómat és mosolygott. Be tudtam volna verni a képét.

-Mégis mivel haragítottalak így magamra, cicuskám? –nevetett.

-Sugárban képes lennék lehányni téged! Mocsok fajgyűlölő szemétláda!

-Jaj arról a kis cserebogárról beszélsz aki idezümmögött ma? Jobb lenne ha nem lenne!

-Rohadék –kezdtem el ütögetni a mellkasát.

-Mi folyik itt? Elég elég elég elég! –fogta meg valaki hátulról a kezem gyengéden, de mégis határozottan, és lefejtett arról a nagyképű bunkóról.

-Tudom én? Teljesen begőzölt a csaj!

-Mi az, hogy nem tudod, mindjárt kapsz még egy két fülest!

-Nyugi, most már fejezzétek be! –olyan ismerős volt a hangja… és az illata is, ami azt illeti. Felnéztem a „fogvatartómra.”

-George? –kerekedtek ki a szemeim.

-Ms. Fehérnemű. –suttogta egy kis mosoly kíséretében.

-Ti ismeritek egymást?

-Persze. Zayn Malik barátnője.

-Igen a cserebogár erre zümmögött ma. Biztosan panaszkodott hogy csúnyákat mondtam neki. –dörgölte meg a szemeit sírást imitálva.

-Paraszt!

-Mit csináltál? –nézett arra a bunkóra George.

-Csak elmondtam neki, hogy nem idén barnult.

-Jó nagy bunkó vagy… na gyere Jade. –indult el és húzott maga után.

Kiértünk az épületből.

-Hová menjünk? Hazavigyelek?

-Honnan ismered?

-Kit?

-Ezt a büfést?!

-A testvérem.

-Ez most komoly? –gyökerezett földbe a lábam ahogy meghallottam amit mond.

-Tárgytalan. Remélem nem változott meg a véleményed rólam emiatt. Esküszöm, hogy nem értek vele egyet!

-Dehogy változott! Te George vagy, ő meg ő. Nem foglalkozom vele. Csak ne bántsa a szerelmemet, ennyi.

-Beszélek vele.

-Köszönöm. –mosolyodtam el.

Hazahozott engem. Zayn éppen fogalmam sem volt, hogy hol van. Vagyis leesett, mikor megtaláltam a kis cetlit, hogy Paul S.O.S. találkozót követelt tőlük.

-Szuper, a szerelmem megint sehol.

-Helyettesíthetem? –vigyorgott kedvesen.

-Nem hiszem, hogy tudnád.

-Köszi…

-Mármint úgy értem, hogy őt meg szoktam csókolni, ilyenek…

-Semminek se vagyok az elrontója.

-Ne álmodozz édesem. –nevettem fel.

-Miért ne? Nem mondom el neki!

-Mi, te most azt akarod, hogy csókoljalak meg?

-Talán. –mosolygott.

-A talán, az egy talány! Szóval erre most nem kaphatunk választ!

-Adhatok egyenes választ is!

-Felejts el, vagy megtéplek téged is! –nevettem fel. –Egy Shelley bőven elég volt mára!

-De én vagyok a cuki Shelley nevező! –mosolygott. Odaléptem hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.

-Mindenképp! –mentem el mellette és bevonultam a nappaliba. Leültünk a tál popcornnal a kanapéra és bekapcsoltunk egy filmet.

Negyed óra se telt el a filmből, mikor éreztem ilyen hülye kukac mozgást a bordáimnál.

-Basszameg Gegorge! –sikítottam fel.

-Aha, szóval csikis vagy!

-De milyen csikis! –fordultam el tőle úgy, hogy ne tudjon elérni. Vagyis azt hittem, hogy úgy fordultam…

-Ne már! –sikkantottam, mikor újra éreztem a bökést oldalt. ezzel egy időben lendültek a kezeim, ívbe feszült a hátam, a popcorn meg…

-Neeeeeeeeeeeeeeeee! Meg fog ölni Zayn! –néztem körül, és az idegbaj kerülgetett, hogy mindenhol az volt. Aztán ránéztem George-ra és megint felnevettem. Ugyanis a hajában is találtam a kukoricából.

-Ne nevess, ez egyáltalán nem vicces!

-Szerintem na… nagyon. –alig kaptam levegőt a röhögéstől.

-Igen? Akkor ez is vicces? –lendítette meg a poharat, amit az asztalról felvett és a képembe öntötte. Ijedtemben elkezdtem hápogni mint egy hal. A szemfesték végigfolyt az arcomon, és a felsőm teljesen elázott. Egy fehér blúz volt rajtam. Mikor visszanéztem George-ra ő a melleimet bámulta.

-Mit … hogy… na megállj! –ekkor feleszmélt és elkezdett szaladni.

-Gyere ide Shelley! –az asztal körül kergettem őt, ami a kanapéval szemben volt. Az egyik körnél begyorsított, én pedig hirtelen megcsúsztam a vízfolton és hatalmasat estem. Nagyon beütöttem a medencecsontomat, alig kaptam levegőt a fájdalomtól.

-Jesszusom, Jade, jól vagy? –sietett oda hozzám, de megint csak hápogni tudtam.

-Hol ütötted meg magad? –megmutattam neki a fájó területet. Felfektetett az ágyra hason, és elkezdte dörzsölgetni. Kimelegedett, és sokkal kevésbé fájt.

-Elfogadnálak itthonra. –mosolyogtam.

-Elhiszem.

-Köszönöm. –ültem fel vele szembe és elmosolyodtam. –Te mindenkihez ilyen jó vagy?

-Csak aki hatással van a bioritmusomra.

-Köszi, szóval a farkad szeret. Oly hízelgő! –nevettem fel.

-Egyelőre. De szerintem ez nem rossz, ahhoz képest, hogy két napja ismerlek. Ő már megszeretett! –nevetett. –Egyébként viccet félre téve jófej vagy. Kedvellek.

-Én is kedvellek téged, vigyorbogyi!

-Egyébként…

-Igen?

-Ma van a szülinapom.

-Tényleg? Boldog szülinapot!

-Kérhetek valamit?

-Persze. –közelebb lépett hozzám.

-Csókolj meg. –suttogta.

-George, én…

-Naaa..

-Életed titka lesz. Senki nem fog tudni róla! –húztam magamhoz gyorsan, és szájára nyomtam az enyémet egy picit durván, de ahogy összeért a szánk gyengédebbre vettem az iramot. Kis idő múlva hangos cuppanással váltak el ajkaink egymástól. Egy nagyot sóhajtott.

-Júliusban van a szülinapom…